A színek múltja
Az első színnevek, melyeknek egy kultúra önálló nevet ad: a FEHÉR és FEKETE. Ha egy nyelvben csak két színnév van használatban, az a fehér és a fekete, mely utal ősi élményünkre, a nappal és az éjszaka váltakozására.
Magyarázható idegélettani okokkal is, mert a fekete-fehér (sötét-világos) a látás alapinformációja.
Fehér és fekete szavunk igen ősi, finnugor eredetű. A fehér régies alakja a fejér (Fejér megye nevében él). A fehér régi jelentése a “világos“ megmaradt pl. a fehér bor, fehér szőlő névben (ezek színe nem fehér, hanem világos sárga ill. zöld). Hasonlóan a fekete is jelentette más színek sötét árnyalatait.
A harmadik színfogalom minden nyelvben a PIROS v. VÖRÖS.
A vörös színtartomány különösen fontos volt az emberi evolúció folyamatában: a tűz, a hús, a vér, és számos gyümölcs színe vörös. A finnugor, de több más nyelvben is, a vörös színnév kapcsolatban áll a vér szóval: vér – véres – veres – vörös.
Az emberek úgy vélik, ez az első három szín különbözik egymástól a legélesebben, ezek az archaikus színek. Aligha véletlen, hogy a beszélni tanuló kisgyerek is ebben a sorrendben tanulja meg a színeket. A fekete- fehér-vörös a leggyakoribb összeállítás a népművészetben, valamennyi ősi kultúrában, és a modern művészetben is nagyon kedvelt.